2017. január 7., szombat

Újabb magyar keresztyén nagycsalád - Lakatos Zsolt és Magdi családja

A facebookon olvastam a banki szakember, nagycsaládos Lakatos Zsoltról. Kíváncsi lettem, tovább keresgéltem. Az olvasott cikkekből jegyzeteltem, azokat osztom meg itt veletek. Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmemet rájuk, Judit!




"...ahogy jöttek a gyerekek, Lakatos Zsoltnak úgy lett egyre jobb állása - nem csoda, ha ebben is Isten gondoskodó szeretetét látták." olvashatjuk például a valasz.hu oldalon.

Az Új emberben is olvashatunk róluk, többek közt ezeket: 

"A Lakatos család közösség, amely Isten segítségével jó esetben egy életen át biztonságot jelent az egymásra támaszkodni tudó testvéreknek és szüleiknek."

"következetesnek, türelmesnek lenni, kitartani, és átadni a hitünket: ez az igazi hivatásunk” – vallják a szülők."

"Volt olyan időszak, amikor minden pénteken elmentünk vacsorázni, de most a közösség körüli teendőkkel vagyunk elfoglalva. Háromhavonta pedig elutazunk valahová kettesben egy tucat könyv társaságában."

"a mindennapokhoz hozzátartozik az is, hogy impulzív természetüknél fogva olykor veszekszenek Magdival, időnként komoly konfliktusaik is vannak. „De az isteni gondoskodás nemcsak az anyagiakban nyilvánul meg, hanem legfőképpen abban, hogy kapjuk a kegyelmet, hogy meg tudunk bocsátani a másiknak."

"nem azért születünk, hogy meghaljunk, hanem mert Istennek terve van velünk". 

"Mindkét szülőnek ébernek és tudatosnak kell lennie, hogy miközben a mindennapi taposómalomban teszi a dolgát, odafigyeljen a párjára."

"A tizenöt fős családban nagyon sok a munka, ezért elengedhetetlen, hogy mindenki kivegye a részét belőle. Minden családtag olyan teendőket vállal, amelyekben ügyes, és amit szívesen csinál: van, aki gyönyörűen tereget, más a bevásárlást intézi, és akad, aki lemegy a kicsikkel a játszótérre."

Magdi, a feleség:
"Bennem alapvetően van egyfajta egészséges hiúság, ami abban nyilvánul meg, hogy tetszeni akarok a férjemnek, ezért eldöntöttem, hogy szánok időt a nőiességem megőrzésére. A férjem pedig nagyon hálás ezért."

"Ha valaki keresztény, attól még ugyanolyan ember, mint bárki más.

"Egy másik tapasztalatunk: nem az a fontos, hány gyerekünk van, hanem hogy Isten akaratában, azaz a mában éljünk." 

"Az egyik legjobb érzést az jelenti számunkra, hogy a játszótérről, óvodából, iskolából ismerős szülők közül néhányan azért vállaltak több gyereket, mert a mi példánkon azt látták, hogy családban élni öröm."

"Arra a kérdésre, hogy ennyi feladat mellett van-e ideje megölelni, megsimogatni egyik vagy másik gyerekét, azt mondja, természetesen van, a kicsik különösen is igénylik ezt a fajta törődést.

Zsolt, a férj:
"Saját bevallása szerint fontos számára a munkája, de a családot – mint hivatást – előbbre valónak tartja."

"Amíg csak négy-öt gyermekünk volt, mi is rengeteg helyre vittük őket, később azonban rájöttünk, hogy megterhelő az állandó rohanás."

"Barnabás fiunk betegségét sem büntetésként éltük meg, hanem egyfajta „kalandként”, mert bíztunk abban, hogy akármi történik is velünk, az a Jóisten szeretetének a jele lesz."



És ezt a videót is nézzétek meg! 



2016. december 1., csütörtök

7 okos módja a gyereknevelésnek

 Tanuljunk a zsidó kultúrából!

A cikket itt olvashatod el!


Magyar keresztyén nagycsaládok 3.

Tomka János és felesége, Erika 8 gyermeket nevel. Püspökladányban élnek. A Szövetség magazinban olvashatunk egy interjút középiskolás fiukkal, Jánossal. A teljes cikk közlését engedélyezte a szerkesztőségből Frank Róbertné, de közben sajnos az a cikk eltűnt a számítógépemről. A lent látható cikket a Püspökladányi Hírek 11. oldalán tudod elolvasni!



2016. május 24., kedd

Magyar keresztyén nagycsaládok 3.

"A napokban megszületett Joób Márton - háromszoros világbajnok, olimpikon kenus, önkormányzati képviselő - nyolcadik gyermeke, Joób Molli Frida" - olvashattuk a hírekben.
Bár nem csöpög minden csapból, úgy látom a facebook hozzászólásokból, hogy hívő családról van szó. Gyönyörűek. Íme pár kép, amit a neten találtam róluk:





2015. május 2., szombat

Magyar keresztyén nagycsaládok 2.

Frank Sanyi bácsi és Ili néni 16 gyermeket nevelt fel. 1986 nyarán elmentünk hozzájuk látogatóba, hogy édesapám a Monte Carlo Radió részére interjút készítsen a komoly hívő szülőkkel is, a gyerekekkel is. Nagy izgalommal készültünk, szépen megtanultuk sorban a neveiket is, amit máig is gondolkozás nélkül el tudok "kántálni". Emlékezetes hétvégét töltöttünk ott :-) A két család közel teljes létszámban és néhány Frank rokonnal kiegészülve látszik ezen a képen:


Itt pedig csak a Frank család látszik, ugyanabban az évben:


A családnak kb a fele kiköltözött Izraelbe, többen ott házasodtak meg és ott építették meg a családi fészküket. Robi, az ötödik, egy azok közül, akik már a költözés előtt családot alapítottak. Ők felségével, Katival Berettyóújfaluban élnek, 15 gyermeket nevelnek:



Kati nagyon építő cikket írt a Szövetség újságban, engedélyével teljes egészében közlöm a cikket:


Látványossága lettünk a világnak

Gyermekeim születése kapcsán gyakran kerültem kórházba. Igyekeztem megragadni a bizonyságtételi lehetőségeket. Egy idő után azonban azt tapasztaltam, hogy hamar véget ért a társalgás, miután meghallották, hogy mekkora a családom. Tavaly márciusban, 15. gyermekünk, Rebeka születése előtt azzal az imádsággal készültem a kórházba, hogy bárcsak adna az Úr lehetőséget beszélni Róla, s ne csak „halál illata halálra” legyen a bizonyságtételem, hanem munkálna életet, nyitott fülekre, szívekre találna, és ebből valamit én is láthatnék. Azt szerettem volna, ha a környezetünkben minél többen nem csupán „csodabogarakként”, vallásos nagycsaládként ismernének bennünket, hanem azt is megtudhatnák, megérthetnék, hogy azért élünk így, mert az életünk Ura Jézus Krisztus, Aki önmagát áldozta azért, hogy bűneink meg legyenek bocsátva, mi pedig hálából neki akarunk szolgálni, élni az Ő szava, a Biblia szerint. Az Ő Igéje pedig azt mondja, hogy az Ő hatalmában van életet adni, és elvenni, Ő az, aki megnyitja és bezárja az anyaméhet. Ezért mi ezt a kérdést is gyermeki bizalommal Rá bíztuk.
                Az Úr még a 3. gyermekem születésekor megbátorított, hogy meg fog kímélni a bántástól: „A nyelvek ostora elől rejtve leszel...” (Jób 5,21). A megyei kórház szülészeti osztályvezető főorvosának személyén keresztül - közeli rokonom - biztosította az Úr, hogy ez az ígéret folyamatosan teljesedjen az évek során. A rokonom nyugdíjbamenetele után, most a legutóbbi szülés alkalmával is - egy másik klinikán - nagy ajándéka volt az Úrnak, hogy készséges, segítőkész orvosokkal voltam körülvéve. Nem egy közülük kifejezetten bátorított, sőt, a klinika professzora példátlan szerénységgel, alázattal volt segítségemre végig, személyére nézve pedig megtiszteltetésnek tartotta, hogy egy ilyen műtétet vezethetett.
                Az Úr megbátorított, hogy szerencsés kimenetele lesz a műtétnek, nem a cselekedeteim szerint fog bánni velem, hanem az Õ kegyelméből. Meg is tartott, megsegített mindkettőnket. Bár szakmailag mindenre fel voltak készülve a műtét során, teljesen szokványos császármetszés zajlott le minden asszisztáló orvos meglepetésére. Olyan öröm és hála volt a szívemben az Úr iránt, hogy szerettem volna mindenkinek világgá kürtölni a történteket, beszélni Uramról, a Megváltóról, megjelenteni Isten hatalmát.
                Rebeka alig volt kétnapos, amikor kopogtattak a kórházi szobám ajtaján, megjelent egy stáb az egyik kereskedelmi csatornától. Tudomásukra jutott a nem mindennapi esemény, riportot akartak velem készíteni. Korábban abban állapodtunk meg a férjemmel - számítva egy-egy megkeresésre -, hogy csak abban az esetben vállalunk közszereplést, ha élőben közvetítik a velünk készült riportot. Most azonban a hirtelen adódott helyzetben annyira az Úrtól elkészítettnek láttam mindent, egy kivételes isteni ajándéknak, imameghallgatásnak, megtiszteltetésnek az Úrtól, hogy a férjemmel való esetleges egyeztetés nélkül máris igent mondtam. Mire felállt a stáb, addigra a férjemmel átbeszéltük, mi az, amihez mindenképpen ragaszkodjak. Úgy éreztem, megsegített az Úr a vallástételben, nagy érdeklődéssel hallgatta a professzor is. Úgy voltam vele, hogy ha másért nem, akkor már őérte is megérte ez az egész. Csordultig volt a szívem hálával, örömmel. Azért kíváncsian vártam az esti TV-műsort, amikorra ígérték a felvétel leadását. Amilyen nagy volt az örömöm reggel, olyan nagy lett a szomorúságom a nap végére. Zokogtam, látva, hogy mennyire megvágták az anyagot, a számomra legfontosabb részéket kihagyták. Bulvárhírré degradálódott az, aminek kapcsán a legnagyobb hírt szerettem volna megosztani. 
                Sokat jelentett számomra ezekben az órákban a testvéreken keresztül érkező bátorítás. Egyik testvérnőm éppen akkor olvasta az Eszter könyvét. Azzal bátorított, hogy ahogyan egyszer sem említi meg az Írás Isten nevét ebben a könyvben, de Ő mégis benne van abban, hasonlóan a mi esetünkben is  - bár kimaradt a megvágott anyagban az Úr Jézus neve - az Ő hatalmát, csodadolgait hirdeti a történetünk.
                Az újabb TV-s megkeresések alkalmával mindig az motivált, hogy újabb lehetőség, amikor a lényegről is beszélhetek. Az Úr adott is később ilyen alkalmakat. 
                A  nagy nyilvánosság kapcsán volt részünk elismerésben, sok visszajelzés érkezett, hogy bátorítást jelentett az istenfélelmünk, volt akinek az istenkeresésben adott egy újabb lökést az életünk. Másrészről rengeteg mocskolódás, szidalmazás is kijutott, megosztott volt a közvélemény. Istentől jövő vigasztalások voltak az akkor olvasott igékben: „ ... amelyért (az evangélium), mint egy gonosztevő, szenvedek...; de az Istennek beszéde nincs bilincsbe verve. Annakokáért mindent elszen-vedek a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való idvességet örök dicsőséggel egyben” (2Tim 2,9-10). Az Úrért, azokért a kevesekért, akiket az Atya vonzhat, örömmel tekintettünk ezekre a gyalázkodásokra. „Annakokáért, mivelhogy ilyen szolgálatban vagyunk, amint a kegyelmet nyertük, nem csüggedünk el; hanem lemondtunk a szégyen takargatásáról... és nem is hamisítjuk meg az Isten Igéjét, de a nyilvánvaló igazsággal kelletjük magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten előtt”
(2Kor 4,1-2).

Frank Róbertné, Berettyóújfalu



2015. április 28., kedd

Magyar keresztyén nagycsaládok 1.

Régebben még nagyon általános volt a 8-10-12 gyerekes családmodell, manapság már a keresztyén családok közt is ritka az ilyen.


Mi öten vagyunk testvérek, és bizony nagyon nagy családnak számítottunk... 10 év alatt születtünk meg, ekkorra szüleink 30 illetve 40 évesek voltak. (Manapság már a keresztyének között is sokan csak ilyenkor kezdenek családot alapítani.) Ma már 47 éves házasok, és 5 gyermekük mellé lettek vejeik, menyük, 16 unokájuk, sőt idén már nősül az első unoka :-)
Édesapám Elrejtett kincs sorozatának 3. része a gyereknevelésről szól. Sok tapasztalatot és tanácsot olvashatunk ott arról, hogyan lehet, lehetne jól művelni ezt a feladatot. A könyvet ingyen letölthetitek INNEN.

Már van a tarsolyomban két nagycsaládról cikk, és szívesen olvasnánk más nagycsaládokról is. Kérlek, szóljatok, ha tudtok olyan családokról, ahol nem csak hitben, hanem nagycsaládban is élnek!

2015. április 13., hétfő

AR konferencián készült felvételek 2.

Összevágott kisfilm a köszöntésekből, a játékkiállításról és a tévéinterjúkból:

Közös előadás:

Dicsőítés Csiszér Lacival:

Kérdés-felelet: